Hat év után nehéz döntési helyzetbe kerültünk. Minden reális tényt értékelve úgy határoztunk, hogy a Balaton MTB Maraton túraként fog tovább élni, mint a Négy Évszak Bringa Túra Sorozat tavaszi állomása. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Balaton MTB Maraton nem lesz a Top Maraton Sorozat része.

Az elmúlt hat évben rendkívül nagy változáson ment át a Balaton-felvidék erdeinek tulajdonviszonyai. Nagyon beszűkült az az erdei terület, amely alkalmas megfelelő színvonalú mountainbike versenypálya kialakítására. Olyan magán erdők, magán területek alakultak ki, melyek szakmailag ellehetetlenítették a versenyzők által jogosan elvárt pálya nyomvonal kialakítást és a pálya biztosítást.

Az utóbbi két évben a pandémia miatt kialakult rendkívüli helyzetben is megrendeztük a versenyt, színvonalas versenyközponttal és kulturált szolgáltatásokkal. De a versenypálya kérdést rajtunk kívül álló okok miatt már nem tudjuk megoldani és azon a színvonalon garantálni, mint ahogy mi szervezők és a versenyzők is jogosan elvárják.

Őszintén reméljük, hogy a korábban általunk létrehívott Top Maraton Sorozat tovább működik, szolgálva ezzel a hazai mountainbike sport érdekeit.

2022-ben a Balaton Mountainbike Túrával folytatjuk a hat éve megkezdett utat! Új és izgalmas rendezési koncepcióval.

Sok sikert kívánunk a Top Maraton Sorozat folytatásához kiváló Kollégáinknak, Barátainknak az egész mountainbike sport érdekében.

 

Sporttársi üdvözlettel:
Harangvölgyi András és Havasi Tímea
Szervezők

harang

A honlapon elérhető a teljes Top Maraton sorozat 2021-es összesített eredménylistája.

 

Kedves Sporttársak!

A 2021 Évi top maraton sorozat versenyei:

1. Balaton Mountain Bike Maraton, 2021. június 19.
2. Crosskovácsi Mountain Bike Marathon, 2021. június 12.
3. Bükk Hegyikerékpár Maraton, 2021. augusztus 1.
4. Mátra Maraton, 2021. augusztus 29.

 

A Top Maraton Sorozat (TMS) versenyeken korábbi évekhez képest változás van, nem lesz közös előnevezés.
A TMS 2021. évi versenyeibe kettő táv számít, a Rövid és Közép, itt lesz év végén összetett értékelés. Az összetett értékelésbe mind a négy verseny beszámít, amennyiben valaki a négy versenyen nem ugyanazon a távon indul, akkor csak a jobb összetett helyezést hozó eredménye lesz rangsorolva, a gyengébbik táv törlésre kerül.
Az összetett értékelésen a győztesek megkapják a TMS Bajnoki Mezt.
A TMS versenyekre külön-külön kell nevezni és a nevezési díjat fizetni, az adott verseny kiírása és az ott választott távjai szerint.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és sport sikerekben is gazdag vírusmentes boldog új évet kívánunk!
TOP Szervezők.

KEDVES DÍJAZOTT VERSENYZŐK ÉS KLUBVEZETŐK!

 

Szeretettel várunk a (tavaly a pandémia miatt elmaradt) Top Maraton sorozat ünnepélyes 2020. évi díjátadó gálájára!

Díjazottak: TMS összetett kategóriák 1-3. helyezettjei.

 

Helyszín: Nagykovácsi, Tisza kastély (GPS koordináták: 47.575688, 18.891563)

Időpont: 2021. június 12. szombat, 16 óra.

 

15.00 Crosskovácsi maraton eredményhirdetés
16.00 Top maraton eredményhirdetés
16.30 Beszélgetés
17.30-tól zene a crosskovácsi színpadán. 

KÖZLEMÉNY

IDŐPONTVÁLTOZÁS !

Nagyon bíztunk, hogy újra a megszokott időpontban, május elsején meg tudjuk rendezni a VI. Balaton MTB Maraton versenyünket. Minden előkészületet meg is tettünk ennek érdekében, de a járvány helyzet újra rosszabbra fordult. Rendkívül nehéz döntési helyzetbe kerültünk, önhibánkon kívül. Úgy gondoltuk, hogy a versenyzőknek is jobb, ha most döntünk a halasztásról! Így tudtok előre tervezni, szállást foglalni, nyugodtan készülni a versenyre.

A jelenlegi és a várható kormányzati rendelkezések miatt biztossá vált, hogy május 1.-én, a meghirdetett időpontban, sajnos idén sem lehetséges a verseny megrendezése. Nem szeretnénk, ha a versenyt bármilyen korlátozó intézkedés terhelné, ezért a biztonságosnak vélt halasztás mellett döntöttünk.

Fő szempont volt, hogy olyan időpontot találjunk, amely semmilyen más hasonló versennyel nem ütközik.  A versenyt egy héttel a Crosskovácsi után rendezzük, így a Balaton MTB Maraton a Top Maraton sorozat második futama lesz.

Őszintén bízunk abban, hogy a június 19.-i dátum nemcsak a balatoni nyár kezdete, hanem a teljes „nyitás”-é is lesz!

Köszönjük megértéseteket, türelmeteket, és mindenkit várunk nagy szeretettel június 19.-én a VI. Balaton MTB Maratonon Balatonfüreden!

A rendezőség:

Harangvölgyi András és Havasi Tímea

Tisztelt Sporttársak!
Kedves Versenyzők!

A Top Maraton Sorozat díjkiosztó gáláját a Covid19 járvány miatt nem tudjuk megtartani idén.
A díjkiosztót 2021-ben tervezzük pótolni, a pontos időpontról a későbbiekben tudunk tájékoztatást adni.
A 2021 évi tervezett versenyek időpontjáról szintén később adunk tájékoztatás.