Tisztelt Sporttársak!

Átgondoltuk és megfogadtuk a hosszú távú versenyzők véleményét a távok változtatásáról. Különös tekintettel a hosszú táv jelentős lecsökkentésére. Ezért úgy döntöttünk, hogy maradnak a tavalyi távok, idén nem vezetjük be a változásokat.

Reméljük, nem ismétlődik meg a tavalyi abnormális kánikula és többen indulnak a hosszútávon is.

Mint ahogy azt korábban már jeleztük, mindenféleképpen lehetővé tesszük, hogy a Dobogókő felső szakaszán lévő erdei szerpentin újra járhatóvá váljon.

A célban újra lesz a versenyzőknek egytál kaja a „vitaminasztal" mellett.
Az illemhelyek számát is növeljük.

Mindenkinek eredményes alapozást kívánunk a téli szezonban!

 2015 duna eredmenyhirdetes

Harangvölgyi András
Duna Maraton főszervező

15 év után új rajt cél központja lesz a Duna Maratonnak.

A gyönyörű Visegrád után a csodálatos Esztergom ad otthont a versenynek.

Európában szinte egyedülállóan, a történelmi városközpontban a Duna parton lévő stadionban lesz a versenyközpont, a párkányi Duna híd lábánál, háttérben a fenséges Bazilikával.

A rendkívül attraktív rajt után felvezetéssel fordul rá a mezőny a Vaskapu felé vezető panoráma útra és a turista háznál már teljesen új pályán
tekerhet a mezőny a gyönyörű Pilisben.
Az új mini táv mezőnye a Vaskapu turista háznál lévő frissítő pontnál fordul vissza. Később a további három táv versenyzői is becsatlakoznak a
visszatérő ágba. A mezőny a Duna parti kerékpárútról lekanyarodva halad be a stadionba.

A pályanyomvonalakról folyamatos tájékoztatást adunk a www.sportaktiv.hu oldalon.

Mindenkit várunk szeretettel a megújuló Duna Maratonon, Esztergomban 2015 július 5.-én!

Miért vezetjük be?

A rövid táv teljesen versenycentrikussá vált, ezért kicsit nehezíteni kell a pályát úgy fizikailag, mint technikailag. De a kezdő és alkalmi montisoknak már így is nehéz.

Ezért a kezdő montisoknak, gyermekeknek, családoknak, rekreációs és alkalmi bringásoknak kínáljuk 2015-től - a hegyi bringázás egyébként a legtöbb elemét tartalmazó - mini távos versenyt. Reményeink szerint az itt bringázók is megtalálják a számukra megfelelő teljesíthető kihívást a 15-25 km közti hosszúságú pályán.

A 11-12 éves gyerekek innentől nem indulhatnak el a rövid távon, nekik az életkoruknak megfelelő verseny a mini táv lesz. Az U7, U9, U11 korosztálynak továbbra is a szombati napon megrendezésre kerülő Titán Kupát ajánljuk.

A közép és hosszú táv nehézségi szintje marad a korábbi, ahol tudunk próbálunk újdonságokat becsempészni, változatosabb pályát létrehozni.

Kedves Bringások!

A BringaExpo ideje alatt, vagyis március 2-ig lehet kedvezményesen

előnevezni a TOP Maraton sorozat eseményeire.

Akik a Hungexpo területén, a TOP Maraton és a Vuelta Sportiroda közös
standján (G pavilon, 45 stand) neveznek, és itt is fizetik be a nevezési
díjat, élhetnek a meghosszabbított, kedvezményes nevezés előnyeivel.

Nevezési díjak:

Ha február 28-ig online, vagy március 2-ig személyesen nevezel a TOP
Maraton sorozatra (4 versenyre), akkor a nevezési díj 20.000.- Ft/fő.

Ha február 28-ig online, vagy március 2-ig személyesen nevezel a TOP
Maraton sorozat egyes futamaira, akkor a nevezési díj 6.000.- Ft/fő.

Március 3-tól az egy eseményre eső nevezési díj 7.000 Ft/fő.

A verseny előtt 3 héten belül: 10.000 Ft/fő.

A TOP Maraton sorozat 2014. évi eseményei:

- Május 25.: Specialized Maraton Szilvásvárad

- Július 6.: Duna Maraton

- Augusztus 3.: Bükk Maraton

- Augusztus 31.: Mátra Maraton

Lezárult a X. jubileumi Top Maraton sorozat előnevezése február 28-án.
A nevezések továbbra is az Odinban tehetők meg / www.odinsport.eu /, de a nevezési díjat az adott verseny szervezőinek kell fizetni.

A sorozat versenyei időpontokkal:

XII. Specialized Maraton Szilvásvárad 2013 05 26

Mind a három táv változik és külön rajtol! Az utolsó 9 kilométeren közös befutó!
A rajtot követően a hozzátartozóknak, kísérőknek kerékpáros és kisvonatos természetjáró túrát indítunk a Szalajka-völgybe.

A helyszínen maradóknak erdei kalandpark, bob pálya, vidámpark, kerékpárkölcsönző és a kisvasút biztosít lehetőséget az aktív kikapcsolódásra.
Szombaton gyermekversennyel, vasárnap gyermeknapi programokkal várjuk a jövő
titánjait, a gyermeknap alkalmából.

Részletek honlapon: www.szilvasvaradmaraton.hu

XIV. Duna Maraton 2013 07 07

Tervek szerint 10 év után nem a sportpályán lesz a rajt cél terület, hanem a történelmi város, Visegrád központjában, a régi fő utcán, a Mátyás király palotájánál.
Még folynak az egyeztetések a város vezetésével.

XIII. Bükk Maraton 2013 08 3-4

A megújított pályákon tervek szerint változás nem várható. Szombaton Titán Kupa és terepfutó verseny, este koncert.

XII. Mátra Maraton 2013 09 1-2

Idén a Mátra Maraton 2 napos lesz. Szombaton gyermekverseny, XCC verseny, Triál bajnokság, Családi túra lesz, vasárnap pedig Mátra Maraton 3 távon.
A távok útvonalain kisebb változtatások lesznek.

A hagyományoknak megfelelően, január 1-től elindul a nevezés a TOP Maraton honlapon. A szervezők kihirdették a 2013-as TOP Maraton sorozat nevezési díjait és a nevezési határidőket.

A 10. TOP Maraton sorozat eseményeinek időpontjai:

* 2013. május 26. - Specialized Maraton Szilvásvárad

* 2013. július 7. - Duna Maraton

* 2013. augusztus 4. - Bükk Maraton

* 2013. szeptember 1. - Mátra Maraton

Az egyes TOP Maraton futamok előnevezési díja (befizetve): 6000.- Ft/fő

Az előnevezés a futamok előtt 3 héttel lezárul. A helyszíni nevezés díja (és a futamok előtt 3 héten belül) 9000.- Ft/fő

A négy TOP Maraton futam közös, kedvezményes nevezési díja (2013. január 1. és február 28 között befizetve): 18.000 Ft/fő

A futamok előtt 3 hétig az átnevezés illetve a nevezés átadás ingyenes /nevezést csak az érvényes nevezéssel rendelkező versenyző kezdeményezhet, a szervezők más megkereséssel nem foglalkoznak/, ez után az időpont után az átnevezések, átírások díja 2000 Ft/fő. Átnevezésre, nevezésre a verseny napján nincs lehetőség.

Online nevezés www.odinsport.eu